Iskola a határon Az Iskola a határon Ottlik Géza legfontosabb műve, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Megjelenése idején (1959) csak szerény visszhangot váltott ki, de valódi rangja mindinkább megmutatkozott, a hetvenes években példaértékű művé vált az újabb írónemzedékek új szemléletre törekvő alkotóinak szemében. A mű rövid története A három főszereplő (Both Benedek, Medve Gábor és Szeredy Dani) történetét meséli el, akik különböző megpróbáltatásokon esnek át. Helyzetük rendkívül kiszolgáltatott, mert egy zárt és összerázódott közösséghez kerülnek, melynek vezére Merényi.
A gyerekek között szilárd hierarchikus viszony van, melyet az ottani vezetőség (tanárok, nevelők) támogatnak, mivel ez az alapja a katonai rendnek. Életüket mindvégig megkeseríti a két tiszthelyettes, Bognár és Schulze, akik közül az utóbbi az elviselhetetlenebb. A tiszthelyettesek vakfegyelmet és feltétlen alázatot követelnek a növendékektől, gyakran alkalmaznak különböző büntető eszközöket (pl.: egynapos magánzárka) a „rendszerellenes egyéneknél”. A mű szerkezete A regény három fő részből áll: „Non est volentis”, „Sár és hó”, „Sem azé aki fut”. Az első és utolsó cím egy bibliai utalás Pál apostol rómaiakhoz írt levelére („Non est volentis, neque currentis, sed miserentis dei.”, vagyis „Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”). A mű filozófiája
„A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.”